Ugrás a tartalomra
hétfő–vasárnap: 10:00-18:00 +36 30 / kattintson

Királydombi pavilon

HU EN DE
Királyi Kastély

Királydombi pavilon

Királydombi pavilon

 

A kastélypark egyetlen megmaradt barokk kori építménye a Királydombi pavilon a honfoglalás kori vezérek és a magyar királyok arcképeivel. A kastélytól mintegy 200 méterre található, hatszögletű pavilont Grassalkovich I. Antal építtette az 1760-as években. A XVII–XVIII. században a főúri lakhelyek belső díszítéseként alakítottak ki ősgalériákat, királygalériákat. Ez részben a nemesi öntudat kifejeződése, részben a történelemszemlélet képi megjelenítési formája volt. A gödöllői képsorozat különlegessége, hogy Grassalkovich önálló épületet emeltetett erre a célra, amelyben a történelem egészét kívánta megidézni az uralkodók szinte hiánytalan sorával. A pavilon mesterségesen létrehozott magaslatra, úgynevezett királydombra épült. (Eredetileg azt a helyet nevezték így, ahová a koronázási szertartás során az új király fellovagolt, s kardjával a négy égtáj felé vágva jelezte, hogy az országot bármely irányból érkező támadástól megvédi.)
    A pavilon faburkolatába illesztett 54 olajfestmény egységes szerkezetben, babérkoszorúból és feliratszalagból komponált keretben ábrázolja a vezéreket és királyokat. A feliratszalag az ábrázolt latin nevét, a magyar uralkodók sorában való sorszámát és az uralkodás időtartamát jelzi. A jelentősebb uralkodók portréi nagyobb méretben készültek, s kiemelt helyre: az ajtók és ablakok fölé kerültek. A sort Attila fejedelem nyitja az északi bejárat felett. Alatta Keve vezér következik, majd tőle jobbra, körbehaladva helyezték időrendbe a képeket. (A nyitóképhez visszaérve, spirálisan lefelé haladva kapcsolódnak egymáshoz a sorok.)
    Az 1848–49-es szabadságharc során a képek egy részét megrongálták. A kastély új tulajdonosa, báró Sina Simon 1857-ben felújíttatta a pavilont, I. Ferenc József gödöllői látogatására készülve. Megfesttette a megrongált képek másolatait, s a sorozatot kiegészítette az építés óta eltelt csaknem egy évszázad uralkodóival.
    A kastély 1867-ben kezdődő királyi időszakában a pavilon ebben az állapotában működött, s látogatható is volt. Erzsébet királyné halála után (1898) azonban a portrékat a budai királyi palotába vitték. Innen került később 14 db a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába. (A többi kép holléte jelenleg nem ismeretes.)
    Az épületet 2002-ben állították helyre. A képsorozatot fotótechnikával reprodukálták. A megmaradt festmények másolatai mellé metszetek és más ábrázolások alapján nagyított és színezett képek kerültek. A királydombi pavilont 2004 decemberében nyitották meg újra.
Királydombi Pavilon

Ajánlatkérés

Vegye fel velünk a kapcsolatot, kollégánk hamarosan felkeresi megadott elérhetőségein!

Aktuális

Hírek és információk

Tartsa téli rendezvényeit a Gödöllői Királyi Kastélyban

Kedvezményes téli ajánlatok

Tartsa téli rendezvényeit a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Megnyitás
Tovább

Karbantartási időszak 2026

Kedves Látogatóink! A Gödöllői Királyi Kastély karbantartási időszakot tart. A karbantartás aktuálisan érintett helyszínei: 2026. január 12-21-ig – Lipót-szárny (Grassalkovich rész) Ezen időszak alatt a fent említett termek NEM LÁTOGATHATÓAK, az állandó kiállítás jegyének árából 20%-os kedvezményt biztosítunk.   Megértésüket és türelmüket köszönjük!
Elolvasom
A.E. Köchert – Jeweller to Emperors and Kings

A. E. KÖCHERT – Császárok és királyok ékszerésze

A Gödöllői Királyi Kastély 2025 decemberében nyílt új időszaki kiállítása a neves császári és királyi kamarai ékszerészdinasztia, a bécsi székhelyű A. E. Köchert történetét mutatja be. A tárlaton egészen különleges ékszerek láthatók, jelentős részük most először érkezett Magyarországra. Döntő többségük magántulajdonban van, a nyilvánosságtól elzárva tartják őket. A kölcsönző személyek többsége arisztokrata, de uralkodó is van közöttük. Féltve őrzött ékszereiket a kiállításon közelről csodálhatjuk meg, s megismerkedhetünk érdekes történetükkel.   Mi történt Marie Antoinette gyöngyeivel? Hogyan rendeltek régen ékszereket? Ki akarta és ki tudta túlszárnyalni Zita királynét? És mi múlta felül még a legtöbb gyémánt értékét is?  2025. december 6-ától látogatható a bécsi központú Köchert Ékszerészház történetét bemutató egyedülálló, új időszaki tárlat Gödöllői Királyi Kastélyban. A kiállított remekművek történelmi eseményekről, sorsfordító pillanatokról és mesteri kézművességről mesélnek.     Az egykori császári és királyi, valamint a jelentős nemzetközi arisztokrata gyűjteményekbe tartozó különleges tárgyak között most először látható a közönség számára  egy Theophil von Hansen által tervezett, neoreneszánsz stílusú, korábban Erzsébet királyné tulajdonában lévő csodálatos bross.        
Elolvasom
 A Magyar Állam és az OTP Bank összefogásával indulhat a Gödöllői Királyi Kastély teljes felújítása

Indulhat a Gödöllői Királyi Kastély teljes felújítása

  Az értékmentéshez kapcsolódó korszerűsítési munkákat követően világszínvonalú kulturális helyszín, rendezvényközpont, turista attrakció és látogatóközpont áll majd a nagyközönség rendelkezésére. A beruházásról szóló megállapodást Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Csányi Sándor, az OTP Bank és a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke írták alá Gödöllőn, október 13-án. 2025.október. 13., Gödöllő – A Gödöllői Királyi Kastély építését a XVIII. század egyik legtekintélyesebb magyar főura, Grassalkovich Antal gróf kezdte meg 1735 után. A több évtizedet felölelő fejlesztések révén alakult ki az épület különleges, rendkívül reprezentatív elrendezése, amely a Kelet-Közép-európai barokk kastélyépítészet mintája lett. Vendége volt többek között Mária Terézia, Petőfi Sándor, Kossuth Lajos, leghíresebb lakója azonban Erzsébet királyné, Sisi volt. A II. világháborút követően az épület laktanyaként és szociális otthonként működött, a méltatlan hasznosítási formák a kastély lassú pusztulásához vezettek. Az 1995-ben megkezdett részleges felújítás során a Királyi Kastély néhány szobája 1996-ban nyílt meg a nagyközönég előtt, melyet további fejlesztések is követtek, de a történelmi épületegyüttes és a park teljes körű, szakértő rehabilitációja mindeddig elmaradt. A most induló rehabilitációs program magában foglalja a teljesen romos, összesen 6000 m2 alapterületű épületrészek rehabilitációját, valamint a harminc éve felújított főszárny és az azóta rehabilitált, összesen 7500 m2 alapterületű műemléki rész korszerűsítését is. Emellett a 26 hektáros kastélypark is megújul. A Kastély új fűtési rendszert, klimatizálást és páraszabályozást kap, miközben a családoknak és turistáknak szánt megújuló terek mellett korszerű oktatási, kutatási és restaurátori kapacitásokkal is gazdagodik. Jelentősen bővül az épületegyüttes rendezvény- és vendéglátói kapacitása, újra megnyílik a történelmi sörház, míg a Muzsikus-szárny - melyet a Grassalkovichok zenekarának tagjai laktak - zenei mesterkurzusok otthona lesz. „A Gödöllői Királyi Kastélyhoz kapcsolódó történelmi szereplők és események szervesen kötődnek a magyar nemzetállam kialakulásának, fejlődésének folyamatához, ezért kötelességünk régi fényében helyreállítani az épületet, a ma elérhető legmagasabb technológiai színvonalon. Ezek a falak a minden magyar embert összefűző, közös történetek talán legfontosabb fejezeteit látták közelről, a mi feladatunk pedig ezek tanulságait elmesélhető, átélhető formában örökül hagyni” – mondta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke október 13-án, Gödöllőn, a beruházásról szóló szerződés ünnepélyes aláírásán. Az állami és a privátszféra együttműködésén alapuló, várhatóan 9 évig tartó kastély-rehabilitációs program egyaránt fókuszál az értékmentésre és értékteremtésre. A mintegy 40 milliárd forint forrásigényű beruházás megvalósításához az OTP Bank 20 milliárd forinttal járul hozzá. Csányi Sándor, az OTP Bank és a Kastélyt tulajdonló Magyar Agrár és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke a gödöllői eseményen elmondta: „Piacvezető bankként fel kell vállalnunk olyan, nagy horderejű és nagy költségvetésű közösségi ügyeket, amelyek jelentős magántőke hozzájárulás nélkül nem valósíthatók meg. Az OTP Bank hazai társadalmi szerepéhez és gazdasági erejéhez méltó módon vesz részt a Gödöllői Királyi Kastély rehabilitációjában, amely a kulturális és turisztikai értékein túl jelentősen hozzájárulhat a régió fejlődéséhez, a helyi vállalkozások erősödéséhez is.” A Kastély az európai kulturális kapcsolódásoknak köszönhetően jelenleg is élő, jól működő turisztikai és kulturális helyszín. Magyarország egyik világszerte ismert, vezető attrakciója, amely különösen az Ázsiából érkező vendégek számára kihagyhatatlan látnivaló. A Gödöllői Királyi Kastély épülete és rendezvényei 2025-ben várhatóan 350 000 látogatót fogadnak, míg parkjában 8-900 000 vendég kapcsolódik ki. A fejlesztések eredményeként ezek a számok jelentősen nőhetnek, lehetőséget biztosítva a Kastély, és ezen keresztül a térség folyamatos fejlődésére. Fotó: MTI Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos A felújítás tervezett tartalmi elemeiről szóló videót megtekintheti a linkre kattintva: Indulhat a Gödöllői Királyi Kastély teljes felújítása  
Elolvasom

Hírlevél feliratkozás - aktuális programkínálatunk


Kövessen bennünket a közösségi médiában!

Nyitva tartás

hétfő-vasárnap 10:00-18:00 Kassza 17:00-ig


Kapcsolat

Telefonszám:+36 30 / kattintson
E-mail cím:kattintson

 

              Sisi  European Royal Residences           

Fénypark