Rudolf koronaherceg vadászaton az Al-Dunánál
A trónörökös halálának 135. évfordulóján egy őt ábrázoló metszettel emlékezünk meg róla. Vásárlás útján került a gyűjteményünkbe ez az alkotás, ismeretlen művész munkája.
Erzsébet és Ferenc József egyetlen fia nagy figyelmet szentelt a természettudományoknak. Leginkább az ornitológia érdekelte, de szívesen foglalkozott egyéb természeti, néprajzi témákkal is. Ismerte korának legnevesebb madártani munkáit, és ő maga is írt tanulmányokat a témában.
A trónörökös 1878 tavaszán egy tizenöt napos al-dunai expedíción vett részt, melynek történéseit papírra is vetette. Írása magyarul teljes terjedelmében Tizenöt nap a Dunán címmel halálát követően jelent meg a Királyi Magyar Természettudományi Társulat pártolói kiadványként 1890-ben.
Az al-dunai vadászkirándulás elsődleges célja az volt, hogy a koronaherceg madártani tanulmányokat tegyen. A terület gazdag sasállománya különösen vonzóvá tette Rudolf számára a térséget. „Ha az ember e vidéken az utazásból valóban élvezetet akar meríteni és a tudományos czéloknak is eleget akar tenni, ide valóságos expedícziót kell szerveznie.” – írta[1]. Így is történt. Az expedíció résztvevői a következők voltak: Alfred Brehm német természettudós, Eduard Hodek bécsi preparátor, Eugen von Homeyer, a berlini madártani társulat elnöke, Charles Bombelles gróf a koronaherceg főudvarmestere, Lipót bajor herceg, Rudolf sógora, valamint kíséretük. Fentieken kívül velük tartottak Eduard Hodek segítői, akik egyformán ügyesek voltak „a preparálásban és az evezésben, a fáramászásban, a fészkek kiszedésében, felkutatásában és mindazon foglalatosságokban, a melyekre az efféle expedícziókon szükség van.”[2]
1878. április 22-én, Húsvéthétfőn – éppen Mária Valéria 10. születésnapján – indultak útnak Bécsből. Vonattal mentek Pestre, ahol átszálltak a Duna-gőzhajózási Társaság által az útra biztosított gőzösre. Két hét alatt a Drávafok felett található Hulló-mocsárig jutottak, az volt az utolsó állomásuk, onnan fordultak vissza.
Abban az időben az állatok megfigyelése összefonódott a vadászatukkal. Elejtették, majd tanulmányozták őket. „Az elejtett madarakat mind megmértük és a színekkel egyetemben a pontosan vezetett fűzetekbe bejegyeztük; azután naplót kelle vezetnünk s a följegyzéseket egymással kicserélnünk. A zsákmányt Hodek vette át, hogy fia segítkezésével feldolgozza. A három éji gém bőrét eltettük a gyűjtemény számára; a nyolcz szürke gémet csak dísztollaitól fosztottuk meg, valamint a nyolcz kormoránt is; a varjak, a nyaktekercs, az erdei pintyőke, a nádi fülemüle és a poszáták, melyeket tulajdonképpen csak megmérés czéljából hoztunk magunkkal, részint tollastól-bőröstől az én uhu-baglyom gyomrába vándoroltak, részint a kitömő asztalra kerültek.”[3] Eduard Hodek jól ismerte a Duna ezen szakaszát, tudta, hol érdemes megállni. A lehorgonyzott gőzhajóról csónakokon eveztek a partra. Fészkeket kutattak fel, lesekbe rejtőzve vártak a – többnyire ragadozó – madarak felbukkanására. Esetenként előre megrendelt szekerekre szállva tartottak a szárazföld belseje felé, hogy ott vadásszanak.
A lelőtt, vagy befogott állatokat a gőzösre szállították, ahol tanulmányozták őket. „A hajón magán is sajátszerű vonás volt: fedélzetén ponyva-sátor alatt állott az a nagy asztal, a melyen Hodek és emberei dolgoztak; körülte minden csupa vér volt s csont, toll, csepű, széna hevert össze-vissza, keresztülkasul egymáson kor, vagyis az idő szerint, a mint idekerültek. A hajó orra táján a nagy ládák állottak, a melyekben az élő állatok voltak elhelyezve. Hogy milyen ábrázatja volt e kis állatsereglet környezetének s micsoda illatok áradoztak itt, azt nem igen tudom vázolni. Hajónk bizony a legkevésbbé volt tisztának mondható. Minthogy az egész fedélzet mindig telisdenteli volt állatokkal, készítményekkel, vadászati eszközökkel és más mindenféle dolgokkal, és reggeltől estig dolgoztak rajta, teljes lehetetlen volt alaposan megtisztítani.”[4]
A tizenöt napnyi utazás során összesen 211 állatot ejtettek el. Rudolf így ír: „…sok kitömésre való, többnyire igen szép bőrre tettünk szert; gyűjtöttünk tojásokat és más természetrajzi szempontból igen érdekes dolgokat, mint fészkeket, növényeket és rovarokat. Azon kívül 8 élő réti sas, 6 uhu, 4 kerecseny-sólyom, 3 holló és 4 erdei bagoly, egész kis állatsereglet is szaporította még zsákmányunkat.”[5]
A trónörökös az al-dunai utazást követő években további expedíciókon vett részt: egyiptomi és közel-keleti utazásain szerzett tapasztalataiból írta Utazás a Keleten c. munkáját.
[1] Rudolf tróbörökös: Tizenöt nap a Dunán. Erdélyi Szalon Kiadó Kft., 2020, 2. p.
[2] Uo., 36-37. p.
[3] Uo., 25-26. p.
[4] Uo., 261-262. p.
[5] Uo., 266-267. p.
Kassa Melinda
muzeológus
