Akadálymentes verzió DE EN HU
KiállításokProgramokRendezvényhelyszínGyermekek kastélya
 

Udvari beszállítók boltja

Udvari beszállítók boltja

Az udvari beszállítói cím máig működik, és értékkel bír azokban az országokban, ahol ennek még formai és jogi alapjai megvannak.
Többnyire azok a vállalkozások kapták meg az udvari beszállítói címet, melyek termékeikkel, azok minőségével valamint piacteremtő és építő tevékenységükkel felhívták magukra a figyelmet.

A Gödöllői Királyi Kastély célja, hogy méltón megemlékezzen ezekről a magyar cégekről és termékeikről, valamint reprezentálja a mai kiváló termékelőállítókat és hozzájáruljon bemutatásukkal az országimázs építéséhez.

A Monarchia idejében nagyon sok kiváló magyar termékelőállító megkapta ezt a címet.
 
A termékek között megtalálunk hangszergyártókat, bútorkészítőt, pezsgőgyárost , fűszertermelőt, feldolgozót, sörgyárost, borászt, cukrászt és csokoládékészítőt, porcelánmanufaktúrát, likőrgyárost.

Olyan nevek szerepeltek közöttük, melyek máig fogalmak a fogyasztók számára, ha minőségi termékekre gondolnak:  Tokaji, Törley, Zwack, Dreher, Teleki, Stühmer, Kotányi, Herend, Ország Sándor-orgonagyáros, csak hogy a nagyobb neveket kiemeljük.
A Gödöllői Királyi Kastélynak többet kell reprezentálnia mint önmagát.Ez a hely, mely kiemelt helyszíne építészeti és történelmi örökségünknek, aminek küldetése van. Ennek egyik eleme az Udvari beszállítók boltja.

Ennek megfelelően a Bolt kialakításának koncepciója hátrom pilléren nyugszik:
 
-         Hiteles források alapján, a monarchia idején létező cégek és márkák prezentálása
-         Gödöllő térségéből írott emlékek, valamint a  hagyományok alapján beszállított kézműves termékek bemutatása
-         Hungarikum termékek bemutatása, melyek a Gödöllői Királyi Kastély beszállítói 2012 ben

 (Célunk, hogy a későbbiekben külön kiállítást nyissunk ezeknek az előállítóknak a majd megújuló kastélyterekben.)

Ahol mód van rá, a jelenlegi jogutódokkal közösen olyan termékkörök kialakítását kezdte meg a menedzsment, amelyek kötődnek a királyi családhoz, Gödöllőhöz, őrzik és reprezentáljak az időket kiállt minőséget és márkát.

 A boltban már megtalálhatók a 
Herendi Porcelánmanufaktúra termékei,



a Stühmer gyár termékei
 


a Gábriel Manufaktúra egyedi
terméke, a kandírozott ibolyát tartalmazó fehér- és étcsokoládé
 


a Tokaj Kereskedőház termékei,
 

Pannonhalmi Apátság termékei,
Dreher gyár termékei,
Zwack likőrgyár egyedi termékei,
Szamos Manufaktúra termékei.

 

A. termékköröket folyamatosan fejlesztjük, a kínálatot szélesítjük, így a közeljövőben megérkeznek az egyedi Teleki borok, a Grassalkovich Kadarka stb.

Egy Kastély életéhez tartozott az is, hogy  voltak helyi beszállítói, akik a friss vagy a királyi család által kedvelt alapanyagokat szállították  a kastély mindenkori tulajdonosa, használója számára.
 Ennek megfelelően amikor a Bolt koncepcióját kialakítottuk, törekedtünk arra, hogy Gödöllő térségében működő kézműves manufaktúrák termékeit is bevonjuk a kínálatunkba. Természetesen figyelembe véve olyan írott emlékeket, melyek hitelesen igazolják, hogy a termékeket szerették és fogyasztották a kastélyban élők.

Így kerültek a kínálatunkba kézműves lekvárok, méz, szarvasgomba termékek, helyi fűszer specialitások, sárgabarack bor, barackpálinka stb. A termékkör itt is folyamatosan bővül.


A termékkörök nem csak egy bolt kínálatát képezik de az élmény és kalandtúrák alkalmával, egy gasztronómiai tárlatvezetésen bemutatásra is kerülnek az általuk, történelmükkel és magyar tradíciókkal fűszerezett kast
ély programban


Nyomtatóbarát verzió:  Nyomtatóbarát verzió

Megosztás:  

European Royal Residences
Gödöllő város
MNV
Sisi út
Emberi Erőforrás Minisztérium
Magyar Nemzeti Galéria
MT Zrt
SZIL-HÁZ
Új Széchenyi terv
Magyar Nemzeti Múzeum
Turisztikai Egyesület
Gödöllői Régió Turisztikai Honlapja
MÁV Nosztalgia Kft.
Zeneakadémia