1876 tavaszi angliai látogatása során Erzsébet királyné igyekezett minden időt kihasználni a lovaglásra, a falkavadászatra. Egyetlen napot sem akart elmulasztani, ezért vasárnapra (ezen a napon Angliában nem rendeztek vadászatokat), 1876. március 12-ére jelentette be magát Windsorba, Viktória királynőhöz. A királynő, ahogy naplójába feljegyezte, már várta: „Erzsébet már egy hete itt van, és még nem keresett fel.” Erzsébetnek, azaz Hohenembs grófnőnek a bejelentkezése mégis zavart okozott, hiszen az angol királyi házban nem volt szokás, hogy vasárnap bárkit is fogadjanak. Ebben az esetben azonban kivételt kellett tenni. E rendkívül furcsa látogatás igen rövidre sikerült. Viktória marasztalta ugyan a királynét ebédre, de ő azt nem fogadta el. Kettejük találkozója így csak háromnegyed óráig tartott. Ebben annak is része lehetett, hogy időközben erősödött a havazás, sőt később a vonat, amely a királynét és kíséretét visszaszállította Londonba, el is akadt, így aztán a 13 fős kis társaságnak várakoznia kellett, amíg a sínpályáról letakarították a havat. Erzsébet „majd négy óra hosszat ült a kocsiban, szüntelen halálfélelemben, mert attól tartott, hogy egy másik vonat beléjük rohan” – számolt be naplójában a kellemetlen eseményről Festetics Mária.

Az erős havazás miatt még a másnapra tervezett vadászatot is el kellett halasztani. Így Erzsébet csak a neves pénzmágnás, Ferdinand Rotschild híres kutyafalkáját és lovait tekinthette meg. Több mint egy napig élvezte a báró vendégszeretetét, jóval több időt töltve nála, mint Viktóriánál. Az angol lapok természetesen ezt nem hagyták szó nélkül, s már-már diplomáciai bonyodalom fenyegetett. A királynő magántitkára, Henry Ponsonby levelet is írt a bécsi angol követnek, s arról érdeklődött, hogy vajon érdemes lenne-e a bécsi udvarhoz jegyzéket intézni az igen csak szokatlan, s meghökkentő eset miatt. A követ azonban válaszában higgadtan megnyugtatta: a bécsi újságok nem is tudnak a látogatás időtartamáról, s arról sem, hogy Viktória megrövidítette az istentiszteletet, továbbá, hogy Erzsébetet ebédre is marasztalta volna. Jobb az ügyet tehát nem bolygatni, mert éppen így keletkezhetne nemkívánatos súrlódás, amely csak feleslegesen kavarná fel az éppen nyugodt diplomáciai kapcsolatokat a szigetország és az Osztrák–Magyar Monarchia között.                                

                                                                                                          Dr. Papházi János