Akadálymentes verzió DE EN HU
KiállításokProgramokRendezvényhelyszínGyermekek kastélya
 

Restaurálás

ZICHY MIHÁLY ERZSÉBET KIRÁLYNÉ DEÁK FERENC RAVATALÁNÁL CÍMŰ FESTMÉNYÉNEK RESTAURÁLÁSI DOKUMENTÁCIÓJA
 
 
Készítették Orbán Kata, Bernád István, Szilágyi Sándor és Csanda Jenő festőrestaurátor művészek 2013-ban
 
 
Zichy Mihály Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál című festményének restaurálási dokumentációja
 
 
A festmény története
 

Zichy Mihály festményének története számos történelmi, művészettörténeti információval szolgál. A haza bölcse, Deák Ferenc 1876 januárjában halt meg. Holttestét a Magyar Tudományos Akadémia földszinti előcsarnokában ravatalozták fel. Temetése előtt három nappal megjelent Erzsébet királyné a ravatalnál, ahol koszorút helyezett el, térdre ereszkedve imádkozott. Két olyan ember találkozott itt, aki a Habsburgok és a magyarok történelmi kiegyezésében jelentős szerepet játszott.
Az esemény hírét rögtön felkapta a sajtó: másnap arról cikkeztek az újságok, hogy ezt a patetikus jelenetet költői és festői módon szükséges volna megörökíteni. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter Zichy Mihály (1827–1906) festőművészt bízta meg, hogy egy reprezentatív festménnyel állítson emlékművet az eseménynek.
Az ekkor Párizsban élő Zichy nem volt jelen Deák temetésén, de hogy hiteles képet tudjon készíteni, Budapestre utazott. Találkozott a királynéval, akiről vázlatot készített, és megtekintette az eseményen viselt gyászruhát, a temetkezési társaság pedig újra felépítette a ravatalt az eredeti helyszínen. A művész azt a pillanatot ragadta meg a festményen, amint a királyné elhelyezi koszorúját.
Egy év múlva elkészült a mű, Zichy hazaküldte Párizsból, de mégsem mutatták be a nagyközönségnek. A művész ugyanis ráfestette a képre azt a cipruságat, melyet állítólag Kossuth Lajos küldött Deák sírjára, és ez elfogadhatatlan volt a királyi udvarnak. Zichynek át kellett festenie a képet.
Emiatt csak 1877 nyarán helyezték el az Erzsébet királyné Deák Ferenc ravatalánál címet viselő olajfestményt a Nemzeti Múzeum hatodik képtári termében, az úgynevezett Habsburg-teremben, a kiegyezés folytonosságának jelképeként. A képet egy ideig a Magyar Tudományos Akadémián állították ki, majd eltűnt a nyilvánosság elől.
 
 A festmény sokáig csak sokszorosított grafikai lapok segítségével juthatott el a szélesebb közönséghez.
Restaurálási dokumentáció
 
    A festményt a Magyar Nemzeti Galéria festményraktárában őrizték, nagy mérete miatt tároló hengerre tekerve, több nagyméretű festmény között.
    A restaurálást pontos állapotfelméréssel és dokumentálással kezdtük. A kihengerítést követően a képet pár napig vízszintes állapotban hagytuk pihenni, hogy a vászonhordozó megtört rostjai kisimuljanak a sokáig tartó hengerre feszített állapotukból. Csak ezután vizsgáltuk meg a kép hátoldalán jól látható károsodás mértékét és megállapítottuk, hogy egy ideig a festmény beázott mert széles folyásnyomot találtunk a vászon hátoldalán, az eredeti keresztmerevítő megvédte a képet a lefolyó víztől, de a többi részét hosszabb ideig nedvesség érte. Megállapítottuk még, hogy a kisebb és nagyobb szakadások mellett nagyságrenddel több az apró alig látható sérülés, melyek a kép egész felületét elborítják. Valószínűnek tartjuk, hogy ez háborús sérülés lehet, melyet egy felrobbant gránát okozott, melynek apró repeszei a kép egész felületét végig lyukasztották.
 A hasadást enyves ragasztószalaggal fogták össze. A felületen jól látható a beázás nyoma.
 
   Az ezernyi sok kisméretű lyukat konzerváló anyaggal átitatott vékony függönyanyagból szabott foltokkal támaszottuk meg. Ez a vékony anyag összefogja a kisméretű lyukakat, de nem látszik meg a kép felületén. A nagyobb lyukaknál a hiányokat vászonpótlással orvosoltuk. A pótlás anyagának kiválasztásánál figyelembe vettük az eredeti anyag szálainak vastagságát, szövésének módját is.

 A meglévő károsodott vászonrészeket visszaültettük eredeti helyükre
 
   A lehető legpontosabban próbáltuk beszabni a hiányokba ezeket a vászondarabokat, majd széleiket térkitöltő ömledékragasztóval ragasztottuk az eredeti vászonhoz. Ezeket a javításainkat is megtámasztottuk hátulról, néhol több rétegben is a konzerváló anyaggal átitatott vékony függönyanyagból szabott foltokkal. A kiegészített és befoltozott festmény húzószélének erősítésére a vékony függönyanyagból csíkot ragasztottunk körbe, így feszítéskor erősebb húzóerő ellen is megfelelően tart az erősítés.
 
A legnagyobb szakadás szétcsúszását csak vászonanyag beszabásával tudtuk orvosolni. A foltozott részeket hátulról megtámasztottuk konzerválóanyaggal átitatott függönyanyaggal.
 

A festmény eredeti vakkerete nem maradt fenn, de a Magyar Nemzeti Galéria raktárában őriztek egy korábban készült ékelhető vakkeretet, melyet a festmény korábban elmaradt restaurálásához készítettek. Ezt a keretet összeállítottuk és ráhelyeztük a lefektetett képre. Méretei egyeztek a festmény méreteivel, de az egy részből készült felső íves rész nem volt alkalmas a szakszerű feszítéshez.
 
Az eltört ív törés felülete és száliránya. A rétegelt lemezből készült vendégcsap a keret íves részén.
 
    A hosszmerevítőket és a keresztmerevítőket egymáshoz rögzítettük és az így létrejött rácshoz képest tudtuk ékelni a keret többi részét. Az íves rész felszerelésénél vettük észre, hogy a faanyag helytelen szálírány használata miatt a felső ív egyharmadánál a keret  elhasadt, melyet utólagosan rétegelt lemezzel erősítettek meg. A szakszerűtlen megoldás és a hasadás esetleges tovább romlása miatt (a felfeszített kép által keltett feszültség hatására esetleg eltörhet) a keret felső ívének átalakítására szántuk el magunkat. A hasadásnál eltörtük a keretet, hogy pontosan, szakszerűen megragaszthassuk, majd az ívet háromfelé osztottuk és a megfelelő pontokon átvágtuk. Az íves részeknek a keret hosszmerevítőjéhez és egymáshoz képest is ékelhetőnek kell lennie, hogy a festmény vásznát megfelelően feszíteni tudja. A keret részeit vendégcsap beültetésével tettük ékelhetővé. A hosszmerevítő ékelésével kiemeltük az ívet, az egymástól való ékeléssel az ív hosszát tudtuk változtatni.
   A keretrészek összeillesztése és a vászon feszítése után ékeléskor működött az elképzelésünk, így ellenőrízhetőbben feszíthetővé tettük a kép vakkeretét. A keret ékei hiányoztak, ezeket pótoltuk, ahol lehetett erősebb villásékeket  használtunk, a sarkoknál a keret eredeti kialakítása ezt nem engedte meg.
A keret ívének törés utáni állapota, a felületen jól látható a faanyag száliránya, melyet a keret készítője nem vett figyelembe.
 
A felfeszített kép tisztítás közben
 
   A felfeszített képet pár napig megfigyelés alatt tartottuk hogyan helyezkedik a vakkereten, majd később utánékeltük. Az esetleges behasasodásokat igyekeztünk feszítéskor elkerülni, az íves rész szakszerű átalakításának köszönhetően a felső ív is hibátlanul feszíthető volt. Azoknál a nagy szakadásoknál ahol a hiányokat vászonpótlással oldottuk meg, az eredeti vászon deformálódása miatt helyi hullámosodások alakultak ki. Ezeket a hullámosodásokat próbáltuk kisimítani nedves vasalással, de valószínű, hogy idővel "emlékezni " fog a vászon a hosszú ideig beállt állapotára és ezért a hullámosodás állapota visszaállhat.
   A felfeszített képet felületi konzerválás előtt nedves tisztítással megtisztítottuk a szennyeződésektől és az eredeti lakkmaradványoktól. A tisztítás nedvessége száradáskor segített a vászon strukturájának kifeszülésében.
   Az eredeti vászon hordozó megfelelően ellátja feladatát, de vászonszerkezete meglazult az idők során a feszített állapotnak köszönhetően, fény felé tartva megvizsgáltuk és az alapozott vászon sűrű hajszálrepedezettségét találtuk.   Ezt az állapotot felületi konzerválással javítottuk, metilmetakrilát 5 %-os szerves oldószeres oldatával beitattuk a kép felszínét. Ez a konzerválás rögzítette az esetlegesen meglazult alapozást és festékréteget a hordozóhoz, a repedéshálón bejutó konzerváló anyag az eredeti vászon szálait is erősítetette. Visszapótolta a kötőanyag egy részét a kisoványodott felületbe.
   Ezzel a mukafolyamattal befejeződött a konzerválás menete és az esztétikai helyreállítás kezdődött meg.
A kép felületén látható számtalan kis felületi hiány és a nagy szakadások által keletkezett nagymérvű vászonpótlások szakszerű beillesztése jelentették az esztétikai helyreállítás nehézségét.
A felületi hiányok pótlása a hiányzó alapozás visszatömítésével kezdődik
 
   A sok apró sérülés alapozás hiányait enyves hegyikrétából készített tömítőmasszával pótoltuk. A kis felületek kialakításánál nem okozott akkora problémát a felületi strukturák beillesztése a környezetébe, csiszoló papírral és a massza formázásával többé kevésbé sikerült, de a nagy méretű hiányoknál a felületi faktúra kialakításakor színtelen akrilpasztával kisérleteztünk biztató sikerrel. A felület megfelelő kilakításának sikere csak retusálás után derült ki, így voltak olyan felületek, melyeket háromszor-négyszer is visszabontottunk.

 
A festmény felületének kialakítása közben, az akrilpaszta felvitelekor.

Ezután a kép felületét dammárlakkal lelakkoztuk egyrészt azért, hogy a kép sötét színei elmélyüljenek és retusáláskor a helyes színhez tudjunk retusálni, másrészt ezzel a lakkréteggel levédtük a festményt és így az általunk felfestett retusokat egy későbbi restaurálás során könnyebben lehet eltávolítani. Erre a lakkozott felületre olajfestékkel retusáltunk illeszkedő retustechnikával.
   Az elkészült festményt záró védőlakkal láttuk el.
 

Remélem munkánk során eltaláltuk a helyes arányt az eredeti felület hiteles, de esztétikus bemutatására. Bízunk benne, hogy a készítők művészi szándéka és az eltelt évszázad lenyomata helyes arányban látható restaurálásunkon.

 
Budapest, 2013. június 26.

Orbán Kata, Szilágyi Sándor, Bernád István, Csanda Jenő

festőrestaurátor művészek


 
 


Megosztás:  

European Royal Residences
Gödöllő város
MNV
Sisi út
Emberi Erőforrás Minisztérium
Magyar Nemzeti Galéria
MT Zrt
SZIL-HÁZ
Új Széchenyi terv
Magyar Nemzeti Múzeum
Turisztikai Egyesület
Gödöllői Régió Turisztikai Honlapja
MÁV Nosztalgia Kft.
Zeneakadémia