Akadálymentes verzió DE EN HU
KiállításokProgramokRendezvényhelyszínGyermekek kastélya
 

Tények

Erzsébet királyné és a magyar nyelv

       Egyre gyakrabban találkozhatunk azzal a jelenséggel, amely – dióhéjban összefoglalva – azt hirdeti, hogy Erzsébet királyné magyarságszeretete a legenda világába tartozik… Kialakult mítosza pedig csupán a magyar nép vágyainak kivetítése lenne… Magyarul beszélni, írni nem a magyarok iránti rokonszenvből tanult volna meg… Csupán „titkos nyelvként” volt rá szüksége a bécsi udvarban… Életének utolsó tíz évében pedig már egyenesen ritkaságszámba ment, ha magyarul szólalt meg vagy írt…
        Minden éremnek van másik oldala is. Ezt a hiányzó oldalt szeretném – ideológiai fejtegetések helyett – néhány hiteles dokumentummal bemutatni. Hiszen a legújabb történelemkutatás számos valós adatot tárt fel, amelyek segítenek Erzsébet királyné valódi lényének és érzéseinek megközelítésében.
Az alábbi idézetek kivétel nélkül hozzáférhetők a hazai könyvtárakban, levéltárakban és a komoly eredeti, idegen nyelvű szakirodalomban!
         A történelmi legendákon kívül nézzünk meg a dokumentumok közül néhányat a királyné magatartását illetően a magyar kérdésben!
         Hogyan vallott erről a legautentikusabb személy, ő maga?
Erzsébet császárné-királyné a bécsi udvar és Zsófia főhercegnő rosszallása ellenére Budán hozta világra legfiatalabb gyermekét. Balassa Jánosban, az európai hírű magyar orvosban oly nagy volt a királyné bizalma, hogy rábízta szeme fényének, Mária Valériának az egészségét. Amikor a királyné a kis csecsemő Mária Valériával szülőhelye közelében, Garatshausenben tartózkodott, oda várta Balassa János doktort. Az orvos megérkezéséről így ad hírt Ferenczy Idához 1868. aug. 21-én kelt levelében:
„…Most, délután félháromkor, Balassa volt nálam. Annyira örültem őt viszont látni, egészen vissza hozott a jó budai időben… Balassa velünk él, s gyönyörködik a mi kis magyar leányunkban…”[1]
Olvassunk bele a királyné egy másik, ugyancsak Garatshausenből írt levelébe, ahol „magyar honvágyáról” ír, majd interpretálja Ferenczy Ida számára testvérhúga, Mária nápolyi királyné szavait:
„…aki jó tanácsokat adott az új hölgynek (ti. az új angol nevelőnőnek) az öreg főherczegnőre (ti. Zsófiára) nézve, ki holnap után jön /szemtelen jószág/ s Magyar érzéseimet illetően melyekkel, ha velem ki akar jönni soha sem szabad szembe szálnia. Végre azt is tanácsolta neki, hogy mindenben és mindenkor Nopcsához (ti. magyar főudvarmesteréhez) tartsa magát, ez az egész udvarnál, egyetlen hűséges emberem lévén.”[2]
E személyes, egyértelmű vallomáshoz – úgy vélem – nincs mit hozzátennünk!
A királyné magyarokhoz való vonzódásának kézzelfogható jele az a tény is, hogy fokozatosan magyarította szűk környezetét, magyar hölgyeket választván a férjhez ment osztrák udvarhölgyek helyébe. Időrendi sorrendben a magyar Hunyady Lili grófnő, udvarhölgy mellett Ferenczy Ida került felolvasónői minőségben a királyné közvetlen környezetébe. Az időközben férjhezment Hunyadi Lili udvarhölgy helyébe Festetics Mária grófnő lépett. Az idők folyamán pedig a magyar Mailáth Sarolta, Mikes Janka és Sztáray Irma grófnőkkel bővült a királyné környezete.
Hogyan látta a szóban forgó kérdést és hogyan vélekedett erről környezete, valamint kortársai? Erre vonatkozólag sok adatot találunk Festetics Mária NAPLÓjában is, aki gondosan leírta a napi eseményeket és a királynéval folytatott beszélgetéseit. Mit írt NAPLÓjába az alig négy hónapja szolgálatba lépett Festetics Mária udvarhölgy 1872-ben, úrnőjével Meránból Budára készülőben?
„A császárné azt mondja Magyarországról: " hazamenni" !”[3]
        Egy évvel később, ugyancsak a NAPLÓjában örökíti meg Erzsébet királyné hozzá intézett szavait:
„Reichenau, 1873. júl 29. - Soká beszélt Magyarországról és a magyar viszonyokról. Arról, hogy mennyire szereti Magyarországot és mennyire jól érzi magát ott. Mennyire rokonszenves számára minden. Majd arról szólt, hogyan ismerte fel lassan és fokozatosan a régi körülmények tarthatatlanságát, és hogyan alakult ki benne az odatartozás érzése és a tudat, hogy ott meg fogják őt érteni, ami így is történt és ezért is érzi ott jól magát, és tudja, hogy ott mindig menedéket talál. – Majd az első magyarországi utazásáról beszélt, hogyan kellett az országjárást megszakítani és visszatérve a Várba haldokolva találta kisgyermekét. És hogy mennyire jólesett neki a mindenki által kinyilvánított részvét.”[4]
   1873-ban, a bécsi világkiállításra érkezett cári udvar kíséretében levő Suvalov gróf –Festetics Mária asztalszomszédjaként – egy alkalommal így szólt az udvarhölgyhöz:
„Grófnő, magának és a császárnénak – ennek a csodálatos asszonynak – ellenségei vannak ebben az udvarban, mert mindketten szeretik a magyarokat. – Nevettem magamban és gondoltam, jó kémeik vannak.”[5]
1875. okt. 26-án pedig mit olvashatunk az udvarhölgy NAPLÓjában, melyet Gödöllőn vetett papírra:
„A császár olyan elragadtatással beszélt Pestről és Budáról, hogy egészen boldoggá tett engem! Igen! Az országhoz és lakóihoz kezd érzelmileg kötődni, és " Neki" (ti. a királynénak) igaza van, ez az "Ő " műve!”[6]
A rákövetkező évben, szintén Gödöllőn tartózkodva, így jellemzi úrnőjét NAPLÓjában Festetics Mária:
„A vacsora alatt oly gyönyörűen szólt a cigányzene… A császárné szenvedélyesen szereti a cigányzenét, nem tud betelni a szép melankolikus dalok hallgatásával. – Egyáltalában, roppant különleges, hogy mennyire megtestesítője ő a magyar népléleknek, amely adorálja őt! Honnan jön ez ? Mintha csak itt született volna a haza gyermekeként! Több karaktervonással már nem is rendelkezhetne. Ő maga megérti a nemzeti érzésnek azt a kábulatát – hogy így fejezzem ki magamat -, azt a lelkesedést, amit én magam is érzek, mégha olykor nevetséges is ez, mégis újra és újra eltölt minket magyarokat!”[7]
     Ha netalán elfogultsággal vádolnánk a magyar udvarhölgyet, nézzük meg hogyan vélekedett, és mit olvashatunk Erzsébet királyné német származású unokahúga, Marie Louise Wallersee- nek 1935-ben megjelent „Kaiserin Elisabeth und ich” című könyvében, akit a királyné 1876 őszén mutatott be a gödöllői vadásztársaságnak. Említett könyvében az unokahúg leírja kezdődő románcát Batthyány Elemér gróffal – amit a királyné nagyon jó szemmel nézett - , mert ettől a házasságtól várta a Batthyány-család és Ferenc József összebékítését, ami addig még nem sikerült.
„Tudtam” – írja az unokahúg - , hogy a császárné az 1867-es koronázás óta szíve minden rezdülésében magyar volt. Erzsébet a lelke mélyén sokkal inkább volt <<magyar királyné>>, mint <<osztrák császárné>>, és tudta, hogy ezt Bécsben mennyire rossz néven is veszik tőle.
(…) Örömmel töltött el a gondolat, hogy mint Batthyány Elemérné én is magyarrá leszek. Nagynéném partiótizmusa bennem is nyomot hagyott.”[8]
Ami pedig Erzsébet királyné magyar nyelvtudását illeti, dokumentumok bizonyítják, hogy a fiatal osztrák császárné, majd magyar királyné nemcsak 1865 és 1867 táján beszélt és levelezett magyarul felolvasónőjével – levelei tanúsága szerint barátnéjával, Ferenczy Idával - , hanem élete végéig. Az udvarhölgyekkel ugyan semmilyen nyelven nem levelezett, de kizárólag magyarul társalgott velük haláláig. Ez olyan közismert tény, hogy külön bizonyítást nem is érdemel. Mégis – a kétkedők számára – álljon itt egy meggyőző példa a sok közül: Festetics Mária udvarhölgy NAPLÓját – német anyanyelvű lévén – németül, gót betűkkel írta. Ebben a királyné hozzá intézett szavait mindig magyarul idézi a német szövegkörnyezetben, - ahogy azok elhangzottak!
     Szintén Festetics Mária NAPLÓja szolgál közvetett – de annál hitelesebb bizonyítékul -, állításunkra. Akik Erzsébet királyné életével foglalkoznak, jól ismerik a királyné Sassetot-i lovas balesetét. Ezt az eseményt két jelenlévő személy, Rónay Jácint és Festetics Mária örökítette meg – egybehangzóan – az utókor számára. Amikor az udvarhölgy elbeszélésében odaér, hogy az agyrázkódást szenvedett királyné nem válaszol aggódó kérdéseire, a jelen lévő Widerhofer dr. sürgetően – két alkalommal is – rászól Festetics Máriára: „sprechen sie deutsch! – (ti. németül beszéljen!) – Majd amikor az udvarhölgy önkéntelenül ismét magyarra vált, újra sürgeti: „deutsch, deutsch!” (vagyis: németül, németül!)[9]
     Köztudott, hogy a ’68-ban született Mária Valériával kizárólag magyarul beszélt, sőt azt szerette volna a királyné, hogy a kis főhercegnő Kornis grófnéval, kamarájának vezetőjével is magyarul beszéljen. Más kérdés, hogy édesanyjának ez a kívánsága a serdülő főhercegnőben egyre nagyobb reakciót váltott ki. Végül 1884-ben a királyné távollétében merte csak megkérni Ferenc Józsefet, hogy vele németül beszélhessen, melyre az engedélyt természetesen megkapta.[10]
Erzsébet királyné élete végéig magyarul levelezett leányával. Corti gróf, aki még betekinthetett Ferenczy Ida levélhagyatékába, (melyet ő nevezett el Farkas-Archívum-nak) és a császári család magán-levéltárába, könyvében több ilyen levelet közölt le németre fordítva. Corti könyvének magyar kiadásában[11] azután ezek az eredeti magyar levelek szöveghűen olvashatók. Éppen ezek az 1890-es években íródott, magyar nyelvű levelek ihlették meg Mészöly Dezső jeles író-műfordítónkat már 1972-ben arra, hogy esszé formájában dolgozza fel őket.[12] (Ezekről szóló tanulmányait „Sirály a Burgban” című kötetébe újból fel is vette.)[13]
Egy másik dokumentummal – ha úgy tetszik – bizonyítékkal is szolgálhatok erre a magyar nyelvhasználatra vonatkozólag. Erzsébet királyné egy Mária Valériához írt magyar nyelvű levelében üzenetet küldött Schratt Katalinnak, amit Ferenc József így tolmácsolt a nyelvünkön nem értő színésznőnek, - akitől a királyné egy fényképet kért a maga számára:
„Gödöllő, 1888.november 16. (…) Tegnap Valéria egy levelet kapott a császárnétól Korfuból, amiben a következőket üzeni Magának, amit én itt most Önnek lefordítok, mivel a levél magyarul íródott.”[14]
Csak mellesleg említem meg, hogy Ferenc József (aki jobban bírta nyelvünket, mint az a köztudatban elterjedt, hiszen ez valóban uralkodói kötelesség is volt) hitveséhez németül írt ugyan, de a ’67-es kiegyezés óta a megszólítás mindig: „Édes, szeretett lelkem” volt, a búcsúszavak pedig legtöbbször így hangzottak: „Most Isten veled szívem magzatja”, vagy „szeretett angyalom”.
        De nézzünk széjjel kicsit távolabbra, elhagyva a családi és legszűkebb környezetet. Erzsébet királyné egyik volt görög tanárának Rhoussos Rhoussopoulosnak a PESTI NAPLÓ-ban megjelent cikkében újabb bizonyítékokra lelünk:
„(…) (A császár) engem németül szólított meg, a felséges asszonnyal azonban, bárhol voltunk, akár Bécsben, akár Schönbrunnban vagy Budán, mindig magyarul beszélt.
Ma a budapesti keleti kereskedelmi akadémián tanítok. Midőn a felséges asszony Gödöllőn lakott, abban a kitüntetésben részesültem, hogy magához rendelt. Itt azonban különös meglepetés várt rám. A felséges asszony, ki mint egy született görög, oly folyékonyan beszéli a nyelvet, rendesen görögül szokott megszólítani, most azonban magyarul üdvözölt.
 Hozta Isten Rhoussopoulos! Hogy van tanár úr ?
Első meglepetésemben alig tudtam válaszolni. Mire a fejedelemasszony félig mosolyogva, de félig feddő hangon kérdezte:
- Nos, hát ön nem tanult meg magyarul, tanár úr?
Ebben a pillanatban értettem csak meg a magyar megszólítás czélzatát és bár akadozva, de magyarul válaszoltam a felséges asszony kegyes kérdéseire. És azt is megkövetelte, hogy perczekig tartó társalgás által bizonyítsam be magyar nyelvismereteimet.
És íme nekem, ki gyakrabban kérdeztem ki a királynét a görög nyelvből, vizsgát kellett tennem magyarból. Annyi bizonyos, hogy én sokkal kevesebbet tudok magyarul, mint a királyné görögül.”[16]
Szívből ajánlom olvasásra Falk Miksa 1889-ben, a Budapesti Hírlapban megjelent „ Deczember 24-én” című írását,[17] melyben visszaemlékezik véletlen találkozására Erzsébet királynéval, egy gasteini sétája alkalmával, akivel akkor már húsz év óta nem találkozott. A társalgás a legszívélyesebb hangon folyt, természetesen magyar nyelven.
-Falk Miksa ugyanezen írás keretében elmond egy szintén akkor megesett kis igaz történetet egy nagyszebeni szász atyafiról, akinek az a ritka nagy szerencse juthatott volna osztályrészeül, hogy az osztrák császárné és magyar királynéval beszélgethessen, - amennyiben tudott volna magyarul beszélni!
Nekünk, akik hiszünk Erzsébet királyné magyarok iránti vonzalmában, nem kell csalódnunk és szégyenkeznünk! – A magyar nép joggal szerette életében, halálában szívből meggyászolta királynéját; és mind a mai napig hálás, hogy megtanulta nehéz nyelvünket és szeretettel fordult felénk!

Budapest, 2007.

                                                                                                                                   Tolnayné Kiss Mária

IRODALOM
  1. Tolnayné Kiss Mária (Szerk.): „KEDVES IDÁM! LEVELESKÖNYV.” Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. p. 38, 8.sz. levél
  2. Ugyanott, p. 50, 14.sz. levél.
  3. Festetics Mária grófnő-udvarhölgy német nyelvű naplója 9 kötetben.OSZK Kézirattára, Budapest, Quart. Germ. 1301. Meran,1872. márc.28-i keltű bejegyzés. (A továbbiakban:FMN.)
  4. FMN, Reichenau, Payerbach, 1873. júl.29. (A cikkíró ford.)
  5. FMN, Schönbrunn, 1873. jún.4.
  6. FMN, Gödöllő, 1875. okt. 26. (A cikkíró ford.)
  7. FMN, Gödöllő, 1875. okt. 10. (A cikkíró ford.)
  8. Wallersee-Larisch, Marie-Louise: „Kaiserin Elisabeth und ich”. Goten-Verlag/Herbert Eisentraut, Leipzig, 1935. p.47. (A cikkíró ford.)
  9. FMN, Sassetot, 1875. szeptember 11. (A cikkíró ford.)
  10. Martha und Horst Schad (Hg.): „Marie Valerie von Österrich. Das Tegnbuch der Lieblingstochter von Kaiserin Elisabeth1878-1899”. Verlag Langen Müller, München, 1998., p. 48.
  11. Gróf Corti Egon Casar: „Erzsébet”. Révai kiadás, Budapest, 1935.
  12. Mészöly Dezső: XIV. Intermezzo – „Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné (1837-1898)” In: Gábor György: Ingrés  hegedűje’.Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1972. p. 239-243. Mészöly Dezső: „Sirály a Burgban”. Balassi Kiadó, Budapest, 1995
  13. Bourgoing, Jean (Hg.): „ Briefe Kaiser Franz Josephs an Katharina Schratt”. Verlag Herold, Wien-München, 1964. p. 112. (A cikkíró ford.)
  14. Nostitz-Rienek, Georg (Hg.): „ Briefe Kaiser Franz Josephs an Kaiserin Elisabeth”. Bd. I-II, Verlag Herold, Wien-München, 1966.
  15. Pesti Napló 1892. dec. 18-i számának vasárnapi melléklete, p. 20.
  16. In: Falk Miksa: Erzsébet királynéról. Visszaemlékezések. Lampel Robert (Wodianer F. és fiai) kiadása, Budapest, 1898. p. 30.



Megosztás:  

European Royal Residences
Gödöllő város
MNV
Sisi út
Emberi Erőforrás Minisztérium
Magyar Nemzeti Galéria
MT Zrt
SZIL-HÁZ
Új Széchenyi terv
Magyar Nemzeti Múzeum
Turisztikai Egyesület
Gödöllői Régió Turisztikai Honlapja
MÁV Nosztalgia Kft.
Zeneakadémia